A MicroCoin egy non-profit, kísérleti, kutatási projekt amely 2017 végén kezdte meg pályafutását. A MicroCoin az első magyar saját blokkláncon futó kriptovaluta. Alapjait a PascalCoin forráskódjából hoztuk létre. Létezésének fő célja, hogy olyan blokklánc kutatási projektek szülessenek, amely hasznos eredménnyel járnak a világ számára, de közben számunkra is szórakoztatóak és tanulságosak.
Az indulás után már az első napokban elkezdett kialakulni a MicroCoin köré egy kisebb közösség, majd egyre többen csatlakoztak a kezdeményezéshez így napjainkban egy kisebb csapat igyekszik napról napra jobbá tenni a MicroCoin-t. Közösségünkben találhatóak programozók, mérnökök és kutatók is, de bárki csatlakozhat, hiszen ez egy nyitott, a tudás megszerzésére irányuló kezdeményezés.

Az indulás után számos rendezvényen bemutathattuk a MicroCoin-t. Részt vehettünk a Mensa rendezvényein és a Nemzetközi Blockchain Konferencián is tartottunk workshopot. A MicroCoinról számos online és offline média beszámolt, olyan nagy nevek is, mint a Világgazdaság, vagy a HVG.
Itt a magyar Bitcoin | Világgazdaság
Úgy tűnik, mégsem a Csíki Sörről ismert Lénárd András székely koronája lesz a térség első kriptovalutája, hanem a MicroCoin, amelyet egy magyar programozó fejlesztett az elmúlt hetekben. „A magyar kriptopénzt már most is lehet bányászni, a hivatalos rajt azonban január 2-án lesz” – mondja Németh Péter, a MicroCoin megalkotója.
Mikroforgalom
Július 6-án bevezették a bisq nevű kriptovaluta-tőzsdére az első magyar fejlesztésű MicroCoint; forgalma egyelőre nem jelentős, a jegyzése 77 dollárcent körül mozog. A szuperbiztonságosnak mondott, blockchain-rendszerű virtuális pénzt Németh Péter indította útjára tavaly decemberben. Az egyelőre nem profitcéllal dolgozó fejlesztőkhöz bárki csatlakozhat. Céljuk az új típusú pénz elterjesztése, a későbbiekben nemzetközi fizetési eszközzé szélesítése.
A kis csapatnak hála számos fejlesztés történt az elmúlt hónapokban. Tesztelhető fázisban van az új tárca programunk amely kényelmes és könnyű kezelést tesz lehetővé, folyamatban van a blokklánc átalakítása amely segítségével a sebesség növelése mellett számos új lehetőség nyílik majd meg a felhasználásra.
Létrejött a bányászok számára a pool, a MicroCoin webáruház. az alkalmazások könnyű létrehozásához a API, és különböző platformokon, mint pl. a telekommunikáció, a chat robotok és a web területén is értünk el sikereket, többek között megszületett a böngészőben használható tárca és a “Megér egy MicroCoin-t” gomb amely jutalmazást tesz lehetővé tartalomgyártóknak, bloggereknek.
Nem szabad elfeledkezeni az okostelefonokon futó alkalmazásunkról sem, amely még kezdeti stádiumban van, de a jövőben szeretnénk tovább fejleszteni és olyan funkciókat is elérhetővé tenni vele, mint az NFC alapú fizetés, vagy az alkalmazásokon belüli vásárlás, illetve az IoT eszközök támogatása.

A kezdetek óta nap, mint nap kutatjuk a blokklánc felhasználási lehetőségeit és próbáljuk kiterjeszteni az ismereteinket. Minden eredményünk és minden forrásunk publikusan elérhető és bárki számára ingyenesen felhasználható.